- az a hatalmas méretű fej, amit szülés óta egyfolytában nézek, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostam.
- úgy tűnik, az egész nap egy végtelen szoptatás.
- napi 4-5 óra alvással is lehet élni.
- ha választhatok a szex és az alvás közt, az utóbbira fogok szavazni.
- egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.
- a séta csak nekem séta, ő ebből semmit nem vesz észre.
- elindulni otthonról egy 2 órás procedúra.
- kurva nehéz a babahordozót cipelni, gyerekkel együtt.
- minden babazokninak szűk a szára és bevág.
- a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, azután kinövi.
- aki a fürdetőkrémet kitalálta, azt lapáttal verném agyon.
- az egész terhesség alatt azt vártam, hogy végre megint hason alhassak. Szülés óta a 2 irgalmatlan méretű csöcsöm miatt továbbra is csak ábránd marad...
- már nem szeretem a vendégeket.
- sírok, ha az alvó gyerekem nézem.
- sírok, ha valaki hangosabban szól hozzám vagy ingerültebb velem.
- sárkány vagyok, mindenért baszogatom a férjem.
- egész nap várom, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt várom, hogy mikor kel fel végre.
- ha elszabadulok otthonról pár percre, amit addig alig vártam, akkor egész távollétem alatt otthon jár az eszem.
- a férjem túl csinos, túl szexi és minden nő biztos őt akarja.
- akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy "egyben vagy még?", na azok mostantól nem teszik.
-A napok múlásával, már senki nem hív, csak a család.
- a nagyszülők azt hiszik, nekik szültem a gyereket.
- kiderült, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben.
- kiderült, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már).
- anyósom még annyit sem.
- fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától.
- a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen.
- amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze.
- a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig.
- van 70 dekás teli pelenka!!
- a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással sajnos.
- egész nap otthon vagyok, még sincs este meleg vacsora és kupi is van pluszban. És még fáradt is vagyok.
- a melltartóimat sárkányeregetésre is használhatom.
- zuhanyzáskor meg kell emelnem a melleim, hogy alatta is megmossam.
- a hátközépig fosás mindig akkor jön el, amikor sorra kerülök a dokinál és le kell vetkőztetnem a vizsgálathoz.
- a babagondozással kapcsolatban nincs egyetlen téma sem, amiről ne adna teljesen eltérő tanácsokat a védőnő, az orvos és az anyám.
AMIT ADDIG NEM TUDTAM, MÍG NEM VOLT GYERMEKEM
2009.12.18. 10:40 | CsodaraVarok | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://edike.blog.hu/api/trackback/id/tr831606247
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.

Üzenetek