Ma voltunk az első oltáson!! Hát, egy szóban összefoglalva fárasztó volt!
Nagyon hideg volt ma kint, -6 fok, így jól felkellett öltöztessem az én kis Cicamicámat. Jókedvűen indultunk neki a feladatnak, bár én már előre féltem a látványtól, amikor majd Édikémet megszúrják. Emlékeztem, amikor a kórházban vért vettek tőlle, milyen rossz érzés volt nekem, látnom, ahogy megszúrják a kicsi talpát és hallanom, ahogy keservesen sír. Pedig akkor még annyira kis gyenge sírása volt!!!
Szóval elmentünk, persze megint buszoztunk egy jót, már mondhatom ebben is profik vagyunk és még mielőtt valaki elkezdene sajnálni, hogy "jaj, te szegény, hát hogy mászol fel a búszra a babakocsival", közlöm: egyszerűen, simán, gond nélkül! A körzetnél megint megmérték a súlyát és a hosszát először, ami 6,7 kg és 60,5 cm, aztán sorba álltunk, hogy bekerüljünk a doktornőhöz. A múltkor gyorsabban ment minden, de most új gyerekorvosnő volt, aki még nincs mindenhez hozzászokva és nagyon lassan dolgozott. a múltkori idősebb doktornéni biztos nyugdíjba ment. Ez a mostani egy kis fiatal szerintem most végzett doktornő. Megvizsgálta cuncikámat és mondta, hogy minden rendben. Aztán jöttek az oltások. Először a rota ellenit adta be, amit a szájába nyomott, ez szerencsére nem szuri, Édikémnek még ízlett is. Aztán jött a két szuri a lábába, az egyik a kötelező oltások, a másik pedig a pneumokókusz, amit én kértem. A rotát is én kértem, ezek nem tartoznak a kötelező oltások közé, de nem árt, ha a babák beveszik.
A szuriknál, úgy éreztem, mintha az én szívembe szúrta volna őket a doktornő. szegény Édikém, úgy sírt, hogy még visított. Azt hittem megszakad a szivem, és vele együtt sírtam én is. Fogtam a kis kezecskéjét és puszilgattam az arcát, míg a doktornéni, mindkét lábába beadta a szurit.
Mire a védőnő termébe értünk, Édikém már békésen aludt a kezemben, mert szegénykém nagyon kimerült a nagy sírásba. Itt már nem sokat időztünk, csak az etetését beszéltük meg, és hogy a K vitamint ne adjam neki tovább, ha betölti a 3 hónapot. Mikor végre mindennel készen voltunk, úgy öltöztettem fel szegénykémet, hogy közben megsem ébredt.
Itthon aztán minden már gond nélkül ment, egy ici picit volt nyügös, de az a séta fáradalmainak is köszönhetőek. Este hiányzott neki a fürdés, mert ugye ma azt kihagytuk és elég nehezen aludt el, de szerencsére egyenlőre nem lázasodott be, és most ez a lényeg.
A reggel, mielőtt elindultunk volna, csináltunk pár friss képet. Azt hiszem Édikém, kezd rájönni, hogy mikor a fényképezőgépet előveszem, akkor pózolni kell, mert a reggel elemében kaptam el és nagyon szépen vigyorgott. Az utolsó képen, még az is látszik, milyen szép zöld szeme van Édikémnek - egyenlőre - !
Üzenetek