Tegnap előtt sajnos újra megszúrták az én tündéremet :(. Elkellett menjünk vért venni a genetikai vizsgálathoz. Nagyon sajnáltam szegénykémet, de ezt a vizsgálatot nagyon fontosnak tartom, úgyhogy semmi képpen sem akartam kihagyni. Délkörül mentünk a kórházba, ahol aztán sajnos 1 órát vártunk, mert éppen ebédszünet volt. Sajnos az én hibám, hogy indulás előtt nem néztem meg, van e ebédszünet a gyerekkórház laborjánál, de sebaj, legközelebb már fogjuk tudni.
Maga a vérvétel megint kész tortóra volt, mert szegénykémnek nem lelték a vénáját és mindkét krját leszorítva 10 percig tapogatták. De végül szerencsére mégis sikerült úgy vegyenek tőle vért, hogy csak 1x szúrták meg. Jaj elmondani nem tudom, hogy sírt a lelkem, meg hát elég sokat is vettek tőle, de túl vagyunk rajta, és ez a lényeg!
Teszek fel néhány új sztárfotót, érdemes megnézni milyen szépen tartjuk már a fejünket és a feneke is minden pénzt megér. A videón látszik, hogy az én 12 hetes csajszikám már mászna, de még kicsi hozzá, viszont a mászó mozdulatok tökéletesek nála.
a href="http://kepfeltoltes.hu/view/100113/12_hetes_nagy_lany_www.kepfeltoltes.hu_.jpg">





Üzenetek